Tallitü csodás napjai és bukása

I. RÉSZ

Élt egyszer egy gonosz gnóm. Úgy hívták, hogy Tallitü. Körülbelül akkora volt, mint egy ötéves gyerek, de korántsem volt gyermeki alakja. Háta ugyanolyan görnyedt volt, mint az orra, a bőre zöldes árnyalatban játszott, és fején fakó csimbókokban lógott a haj. Az erdő mélyén lakott egy fölbe vájt kunyhóban.
Tallitünek volt egy különlegessége. Bár kis termetű volt, de ugyanakkora hímtagja volt, mint egy megtermett férfinak. Büszke is volt magára, és persze a szerkentyűjére is, akit Lord Vazegnek keresztelt, és aki legtöbbször a térdét verdeste.
Tallitü egész napját alvással töltötte. És persze aludt Lord Vazeg is. Késő délután azonban, amikor a Nap megkezdte hanyatlását, megmozdult Lord Vazeg, megremegett, és kikandikált a takaró alól. Tallitü még aludni próbált, de hamarosan észrevette, hogy hímtagja ébredezésre noszogatja. Elérkezett a munka ideje. A gonosz gnóm minden nap, amikor a Nap hanyatlani kezdett, kikuporodott az erdőn át vezető út mellé, és várt. Néha sokáig kellett várnia, máskor kevesebbet. Aznap épp jó napja volt. Egy hintó közeledett az úton. Négy gyönyörű fekete paripa húzta, aranyszerszám fityegett rajtuk. A bakon egy kinyalt kocsis ült, míg maga a hintó szikrázó fehér színben tündökölt.
Tallitü egy halk, romlott röhejt hallatott. Mihelyst közelébe ért a fogat, elrugaszkodott, és felugrott a hintó ajtajához. Senki sem vette észre. Aztán felkapaszkodott az ablakhoz, és bemászott a hintóba. Egy fiatal hölgy ült bent, a hosszú út alatt elfáradthatott, mert félrebillent fejjel aludt, kezéből kiesett a hímzése. Tallitü széles vigyorral mustrálta.
Persze Lord Vazegnek sem kellett több, kidugta a fejét a gnóm nadrágjából, hogy ő is szemügyre vehesse az értékes portékát. Akkorára növekedett, hogy majdnem Tallitü orráig ért. A két jóbarát egymásra kacsintott, és Tallitü visszahajtotta a lány szoknyáját. Két csipkés harisnyába bujtatott, feszes comb került napvilágra. A gnóm felröhögött, és lerántotta a lányról a csipkéket.
A fiatal hölgy hirtelen feleszmélt, és látszott rajta, hogy első pillanatban nem tudja, hol van és mi történik vele. Majd a gnómra esett a tekinete, aki épp a szeméremajkait nyalogatta, és gonosz vigyorral kacsintott fel rá. A lány felsikoltott, a kilincshez kapott, de Tallitü gyorsabb volt. Határozott mozdulattal átnyalábolta a derekát, és beledöfte Lord Vazeget a lány hüvelyébe, aki még hangosabban sikoltott fel. De nem használt semmit, mert a hintó zörgése elnyomta a hangját. Tallitü erőteljes döfésekkel baszta meg a lányt, míg az minden egyes lökésre felnyögött.
Lord Vazeg elemében volt, kikutatta a lány minden zegzugát, és nem nyugodott addig, amíg meg nem találta a kéjpontot benne. Mihelyst rátalált, birizgálni kezdte, és már előre ujjongott, hogy milyen hatást vált ki vele. A lány hirtelen felütötte a szemét, kerekre nyílt, csodálkozó szemmel meredt a gnómra. Légzése elmélyült, hörgővé vált, melle megkeményedett, és gerince hátraívben meggörbült. Lord Vazeg érezte, ahogyan szűkebb lesz körülötte a hely, és buja örömében belesimult a lány hüvelyébe, miközben tovább folytatta a ritmikus mozgást. Egy idő után már izzasztóan szűk volt a hely, és Lord Vazeg meg-megremegett gyönyörében. Aztán hirtelen fojtogató szorítást érzett, majd lanyhulást, és újra szorítást. A pulzálás tíz-tizenötször megismétlődött.
Tallitü gonosz vigyorral figyelte, ahogy a lány szájából kicsurran egy csepp nyál, és homlokán patakban szalad végig az izzadság. Még egyszer utoljára beledöfött a pulzáló hüvelybe, és Lord Vazeg egy jó adag fehér kulimászt köpött bele a lányba.
Tallitü elégedett volt. Elvégezte aznapi küldetését is. Spermájában a bujaság mérge csordogált, akibe belelövellte, nem menekült meg többé. Tudta, hogy a lány semmire sem fog emlékezni, mihelyst elhagyta az erdőt, de attól a naptól fogva másként fog nézni a férfiakra. Tekintetében mindig ott lesz a sóvár vágy, és mindent meg fog tenni, hogy éjszakánként megkaparintson legalább egyet közülük.
Tallitü kirántotta Lord Vazeget a lány hüvelyéből, egy pillanatig még elégedetten szemlélte munkáját, aztán kiugrott, otthagyva a szétvetett lábakkal fekvő lányt a hintóban, és eltűnt a fák között. Aznap este már csak őzgidákat és nőstényrókákat fog megkúrni.




II. RÉSZ

Egy nap Tallitü vidáman üldögélt egy farönkön. Persze nem az az örömteli vidámság volt benne, amit emberek szoktak érezni, ha jól végezték munkájukat. Ez egyfajta gonosz öröm volt. Aznap két fiatal szűzet is sikerült megdöfnie. A szűzeket különösen szerette, mert a méreg náluk sokkal erősebben hatott, mint a tapasztalt hölgyeknél.
Hirtelen felfülelt. Patkók dobogását hallotta, és az út végén feltűnt egy lovas. Már messziről látta, hogy egy nő ül a lovon, és megdörzsölte a kezét. Micsoda szerencse, gondolta magában, és Lord Vazegre kacsintott, aki szinte azonnal válaszolt a hívásnak, és az orráig növekedett.
Időközben közelebb ért a lovas. Egy gyönyörű, sudár hölgy ült a lovon, és fürkészve tekintgetett hol erre, hol arra. Testét lebegő fehér ruha fedte, szinte világított az erdő félhomályában. Tallitü ismét hallatta vad röhögését, és eltökélte magában, hogy ezt a hölgyet hátulról fogja megbaszni. Micsoda móka lesz!
Amikor a lovas már elég közel ért hozzá, Tallitü nekikészülődött, hogy felugorjon a lóra. Ebben a pillanatban észrevette őt a hölgy, és tekintetük találkozott. Tallitü egy pillanatra habozott, mert megigézte a hölgy smaragdként fénylő zöld szeme. Ez lett a veszte. A nő szemében harag villant fel, és oldalához kapott. Egy szempillantás alatt előrántott egy kardot, és még mielőtt Tallitü feleszmélt volna, egy suhintással lenyisszantotta a kukucskáló Lord Vazeget a gnóm testéről. Lord Vazeg egy nyekkenéssel a földre hullott, és a gyönyörű hölgy hihetetlen sebességgel leugrott a lováról, hogy felkapja a földön vergődő hímtagot. Aztán felegyenesedett, nemes alakja királynőére emlékeztetett.
- Tallitü! – a hölgy hangja hideg volt, és szigorú. – Mocskos tetteidért most megfizetsz!
A gnóm elkínzott és egyben hitetlenkedő arccal, görnyedten állt a hölgy előtt, miközben mocskos kezeit arra a helyre tapasztotta, ahol nemrég még Lord Vazeg díszelgett. Most lilásfekete vérfoltok terjedtek el nadrágján. Amikor felfogta, hogy mi történt vele, felordított.
- Ki vagy te?! Ezt nem teheted meg velem!
- Ugyan, mit képzelsz? – a hölgy nekikészülődött, hogy újra lovára szálljon, de a gnóm feltartóztatta.
- Kérlek! Soha többé nem teszek ilyet, kérlek! Add vissza Lord Vazeget!
A hölgy egy pillanatig hűvösen szemlélte a gnómot, aztán, mintha jó ötlete támadt volna, vékony mosolyra húzta a száját.
- Lord Vazeget ugyan nem kapod vissza, de adok helyette valaki mást.
Körülnézett. Nem messze tőlük állt egy öreg fenyőfa. Koronája alatt rengeteg apró, hosszúkás toboz feküdt szanaszét. A hölgy odalépett a fához, és felemelt egy igazán apró tobozt. Majd odament Tallitühöz, és a sebhelyére illesztette a termést. Csodák csodájára, azonnal odanőtt a gonosz gnóm testéhez, mintha mindig is ott fityegett volna.
- Nos, Tallitü, ez az új pajtásod. A neve Prince Onán legyen. Ha mától fogva nőnemű lényt látsz közeledni, maradjon meg benned a vágy, hogy jól megkúrjad, de a farkad többé soha ne engedelmeskedjen neked. Ha szükséged lesz rá, fityegjen erőtlenül. Ha meg a pokolba kívánnád, ékeskedjen, és nyaggasson téged, hogy tedd rá kezedet. Csak kunyhód magányos csendjében ágaskodjon, amikor senki sincs veszélyes közelben. Zavarjon fel édes álmodból, és ha eszel, remegjen meg kezedért. Mától fogva a szűzek bántatlanul vonulhatnak át az erdőn, szégyenedben még a képedet sem fogod nekik mutogatni.
A hölgy fellendült lovára, és elhelyezkedett. Előhalászta a levágott hímtagot a zsebéből, és mosolyogva szemlélgette, majd a gnómhoz fordult.
- Egyet se búsulj! Lord Vazegre pedig személyesen lesz gondom!
Azzal megsarkantyúzta lovát, és csengő kacajt hallatva elvágtatott, otthagyva az elhűlt Tallitüt az út szélén.